Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2015. Április 18. 12:07, szombat | Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós

Karai Kristóf: Merészen, bátran a quadon!

Karai Kristóf: Merészen, bátran a quadon!

Karai Kristóf számára azért is volt sorsdöntő ez a verseny az eddigiekhez képest, mert az idei szezont kategória- és motorváltással indította. Az eddigi 250 cm3 motort egy 450 cm3-re cserélte, amivel már az elitkategóriában állt a rajthoz.

Kristóf már a tavalyi évben is versenyzett Csehországban, viszont most egy számára ismeretlen, technikás pálya várta a fiatal quadost – nagyobb ugrókkal, merészebb kanyarokkal. A pályabejárást követően szembesült azzal, hogy minden tudását és tapasztalatát összeszedve kell a rajthoz állnia, ha a dobogó a cél, már pedig Kristóf minden versenyén az élre törekszik.

A szabadedzés a várthoz képest jól sikerült, hiszen néhány kör megtétele után Kristóf szinte játszi könnyedséggel teljesítette az előtte lévő akadályokat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az időmérő edzésen a harmadik legjobb időt futotta a felnőttek között, akik szinte el sem akarták hinni, hogy Kristóf csupán 13 éves, és ezáltal a legfiatalabb versenyző a mezőnyben. Többen csodálkozva figyelték, hogy olyan ugrókon kerekedik felül, amiket sokan be sem vállalnak, hiszen a pálya természeténél fogva elég nehezen teljesíthetőek. Borzolta is édesapja idegeit merészségével.

Sajnos sem az első, sem pedig a második futam rajtja nem sikerült túl jól, ami nagy valószínűséggel a Kristófra nehezedő stressznek tudható be, hiszen életében először rajtolt ilyen erős és népes mezőnyben. A kezdeti nehézségek ellenére, az első futamban a mezőnyön átverekedve sikerült megszereznie a futam ötödik helyét, mely a kategóriában a másodiknak felelt meg.

A második futamon még nagyobb lelkesedéssel állt Kristóf a rajtrácsra, ám sajnos motorja lefulladt a startot követően. Gyors reakciójának köszönhetően azonban hamar üldözőbe vette a motorozókat. A rengeteg gyakorlás és tapasztalatszerzés nem volt hiábavaló, hiszen hamar maga mögé utasította az addig előtte versenyzőket. Volt, hogy az ugró tetején „száguldott” át a hárman egymás mellett motorozó ellenfelein, máskor a kanyarokban előzve, minden tudását beleadva – ezzel édesapjának is nem kis izgalmakat okozva – sikerült a futam negyedik helyezését megszereznie, így összességében kategóriája előkelő második helyén végzett.

Kristóf sűrű programnak néz elébe, ami az idei szezont illeti, hiszen alig ért haza a cseh bajnokságról, már készül a hétvégén megrendezendő szlovák bajnokság első futamára. Kíváncsian várjuk a számára szinte már hazai terepnek mondható, vasárnapi versenyt, bár itt is egy számára teljesen új pályán kell bizonyítania rátermettségét.​

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok