A népdalok és népmesék, mint minden művészeti alkotás gazdagabbá és boldogabbá teszik az embereket - emellett emlékeztetnek a múltra is. A szétszóratott bukovinai székelyek ma már csak dalaikban, meséikben őrzik örökségüket, megidézve örömöt és bánatot. „A bukovinai székelyek fokozatosan feloldódnak a magyarságban, azonban ez nem tekinthető nagy tragédiának, hiszen saját testvéreink közé olvadunk be” – emelte ki a Rádió Orient műsorában Kóka Rozália népdalkutató.

„Lehet, hogy ha normális időkben, nem a második világháború idején születek, akkor nem foglalkoztatna ennyire a származásom” – emelte ki a Rádió Orient műsorában a bukovinai édesapa és a bácskai magyar édesanya gyermekeként napvilágot látó Kóka Rozália. A napjainkra Magyar Örökség díjas mesemondó életének meghatározó eleme volt a bukovinai székelyek történetének kutatása, népdal- és mesekincsének gyűjtése. Identitásával először a gyűlölet szembesítette, 6 éves korában: tanítónője mindennap megverte székely-magyar származása miatt. „Soha senkinek nem beszéltem a tanár kegyetlenkedéséről, de magamban eldöntöttem, hogy inkább nem is akarok székely lenni” – a Rádió Orient vendége hozzátette, az első világháború után kezdődő ellenségeskedés a kisebbségek ki- és rátelepítésével tovább fokozódott.

A szóban élő néphagyomány ugyanakkor utat is jelentett, mindennapjainak szerves részévé vált – „Bárhol voltam, mindenhol szólt az ének. Természetes közegem volt a népmesék és a népdalok világa.” Kóka Rozália nyolcadikos korára több mint száz dal szövegét jegyezte le és tanulta meg, majd 19 évesen belépett egy néprajzi szakkörbe, népdalkört alapított, és első vakációján elindult népdalokat és népmeséket gyűjteni. „A bukovinai székelyek erdélyi őseiktől igen gazdag énekkincset örököltek. Az 1910-es évek elején Kodály Zoltán is gyűjtött dalokat régióban, a világ egyik legszebb népdalkincsének nevezte a Bukovinában rögzített dalokat” – a népdalénekes első saját gyűjtése azonban a népdalok tekintetében nem bizonyult sikeresnek: a Kodály-kori veretes népdalok kikoptak a mindennapokból.

„A dalokban benne van az egész történelmünk, szerelmeink, bánataink. Én mindössze üzeneteket közvetítek, sok évszázada élő alakokat állítok a reflektorfénybe. Ezek az alkotások rég elfeledett történeteket állítanak elénk, értéket adnak a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt” – Kóka kiemelte, mesemondás során a mese minden alkalommal újjászületik, a hallott történetek pedig gazdagabbá és boldogabbá teszik a közönséget is.

Kóka Rozália életének szerves része a hit. A népdalkutató elmondta, a moldvai csángó magyarok vallásossága sokkal mélyebb, mint a bukovinai székelyeké. Előbbiek középkori mély vallásosságban élnek, utóbbiak azonban már kevésbé fordulunk az ima ereje felé. „Életem része a hit, nélküle elveszett lennék” – a vendég elmondta, a 2000-ben szervezett ökumenikus találkozón az Erkel Színház hangversenyét követően minden résztvevő átvonult a Rózsák téri templomba.

„A bukovinai székelyek folyamatosan feloldódnak a magyarságban, azonban ez nem tekinthető nagy tragédiának, hiszen saját testvéreink közé olvadunk be” – a népdalénekes megjegyezte, mintha már a telepítéspolitika is tudatosan szórta volna szét a bukovinai székelyeket. A Magyarországra telepített közösségek egyike sem volt igazán életképes, az identitás megőrzése mindinkább nehezebbé vált. Kóka hozzátette, mindezek ellenére sok családban máig őrzik származását és az etnikum történetét.