Hírek
2021. Június 19. 16:01, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Agysérülést okozott egy ütéssel
Egy összeveszés utáni ökölcsapás nyoma könnyű sérülésnek indult, életveszélyes lett. A rendőrök most fejezték be a nyomozást az ügyben.
Kocsmából tartott hazafelé a két cimbora 2020. augusztus 2-án este, amikor Pátyon a Burgundia utcában összevitáztak. A 47 éves B. János megütötte 60 éves ismerősét, akinek eleredt az orra vére. A mentők kórházba vitték, sérülésének gyógytartamát nyolc napon belül határozták meg.
A nyomozás súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult, a később beszerzett orvosszakértői vélemény megállapítása alapján minősítették át életveszélyt okozó testi sértés bűntettévé – közölte a rendőrség.
Hozzátéve, hogy az orvosszakértő szerint ugyanis a homlokon képződött, ütés okozta hámhorzsolás komolyabb, láthatatlan sérülést okozott. Az ütés következtében ugyanis a homloklebegy mentén és alul lágyburok közötti vérzés keletkezett, amelynek büntetőjogi gyógytartama 8 napon túli, tekintettel arra, hogy a lágyburok közötti vérzéssel agysérülés alakult ki.
B. János a tettét beismerte, a vele szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás
2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek
Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában
Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.