Hírek
2025. Augusztus 15. 08:01, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején
Az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején, a magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt.
Az állattartók szerepe rendkívül fontos a megelőző intézkedések meghozatalában - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtökön az MTI-vel.
Ovádi Péter közleménye szerint az állattartók kötelessége, hogy az állatok számára elegendő mennyiségű friss ivóvizet biztosítsanak, és elengedhetetlen az árnyékos és megfelelő légmozgású hely kialakítása az állatok számára, ahol megvédhetik magukat a tűző naptól. Ez megvalósítható akár fák árnyékában vagy árnyékoló eszközök használatával is - tette hozzá.
A kormánybiztos azt írta, hogy érdemes kerülni a magas hőmérséklet idején a sétát, hiszen ez a hőgután túl akár égési sérüléseket is okozhat az állatnak, de megoldást jelenthet a kora reggeli és késő esti mozgatás.
Kiemelte, hogy az állatokat tilos zárt autóban hagyni időtartamtól függetlenül, hiszen a gépjárművek belső hőmérséklete nagyon gyorsan emelkedhet, ami súlyosan veszélyeztetheti az állatok életét.
Érdemes odafigyelni arra is, hogy az állat esetlegesen kap-e olyan gyógyszert, amely fényérzékenységet okoz - jelezte Ovádi Péter.
Az állatok viselkedését figyelemmel kell kísérni extrém időjárás esetén, és ha bármilyen abnormális vagy aggasztó jel észlelhető, sürgősen állatorvoshoz kell fordulni.
"Az állatok jólléte közös felelősségünk", ezért a kormánybiztos arra biztat minden állattartót, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést az állatok biztonságának és egészségének védelme érdekében a hőségriadó idején is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 28. 16:00, szombat | Életmód
Elindult a református templomokat és műemlékeket bemutató Református Digitális Épített Örökségtár
Elindult a Református Digitális Épített Örökségtár, az új, online adatbázis a református templomok és műemlékek bemutatását tűzte ki célul - közölték az örökségtár készítői pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 15:00, szombat | Életmód
Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
Tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, nyáron pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lehet a belföldi utazók leggyakoribb választása - közölte a Szallas.hu portál előfoglalási adatai alapján pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 08:44, szombat | Életmód
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról a Magyar Zene Házában
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról Onstage/Backstage címmel pénteken a Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában.

