Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2012. Július 19. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Bencze Csaba nyerte a párizsi harsonaversenyt

Bencze Csaba nyerte a párizsi harsonaversenyt

Bencze Csaba, a Pannon Filharmonikusok harsonaművésze, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének hallgatója nyerte meg az idei International Trombone Association (ITA - Nemzetközi Harsona Szövetség) Robert Marsteller-harsonaversenyét Párizsban - olvasható a Pannon Filharmonikusok honlapján.

A versenyre képi és hanganyag beküldésével lehet nevezni, amelynek alapján a zsűri három főt hív meg az évenként rendezett megmérettetésre.
Az idei évben két amerikai versenyző mellett Európát egyedül Bencze Csaba képviselte. Az eredmény értékét emeli, hogy ritkán van európai győztese a versenynek.
Bencze Csabának nem ez az első sikere: 2011 nyarán Fehérgyarmaton a 8. Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztiválon nyert első díjat. Nemzetközi porondon pedig 2007-ben a csehországi Brnóban megrendezett VI. Nemzetközi Harsonaversenyen lett második, majd ugyanott 2009-ben „abszolút győztes" címet szerzett az összes kategóriából.
Tanára Farkas István Péter habilitált egyetemi docens, Liszt-díjas harsonaművész, a Magyar Állami Operaház tagja, aki így jellemezte Bencze Csabát: "tanári pályafutásom legkiemelkedőbb tehetségű növendékei közé tartozik. Kiváló zenei képességek, rendkívüli technikai készségek jellemzik játékát. Feladataira, hangversenyeire, versenyeire rendkívül motiváltan és céltudatosan készül."
Bencze Csaba a következő évadban 2013. május 11-én szólistaként lép fel Bourgeois harsonaversenyében.

http://www.pfz.hu/hu/archivum/hirek/a-pannon-filharmonikusok-harsonamuvesze-a-parizsi-harsonaverseny-gyoztese/468

Címkék: Kultúra-zene

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről

2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.