Hírek
2015. Október 13. 06:58, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Bűncselekményből származó autókkal kereskedett egy miskolci férfi
Jelentős kárt okozó csalás, orgazdaság és egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen.
A gyanúsított százmillió forintos nagyságrendben bűncselekményből származó autókkal kereskedett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Dobi Tamás kifejtette: a nyomozás adatai szerint a 47 éves gyanúsított legalább 14 járműnek az alvázszámát manipuláltatta. Előfordult olyan eset is, hogy a miskolci férfi az eladásra átadott személygépkocsi ellenértékét nem fizette ki a tulajdonosnak.
Hozzátette, a gyanúsítottnál tartott házkutatás során a rendőrök egyebek mellett nagy értékű gépkocsikat, illetve azok alkatrészeit, bélyegzőket és különféle okiratokat foglaltak le.
A nyomozás ez év márciusában kezdődött, annak eredményeként a rendőrség csaknem negyven személygépkocsit foglalt le az egyébként több legális vállalkozást is működtető gyanúsítottól - mondta Dobi Tamás.
A miskolci rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására, amelyet ügyészi indítványra az illetékes járásbíróság pénteken el is rendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

