Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2014. November 06. 12:12, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Csaknem százan kaptak ételfertőzést Kondoroson

Csaknem százan kaptak ételfertőzést Kondoroson

Mintegy száz gyerek és felnőtt lett rosszul a Békés megyei Kondoroson szerda délután, miután megették a közétkeztetésben felszolgált ebédet. Az ÁNTSZ megyei tisztifőorvosa egy szezonálisan jelen lévő vírusfertőzésre gyanakszik. A település polgármestere szerint lassan elmúlik a szerdán még érezhető kisebbfajta pánikhangulat.

A tünetek először az óvodában jelentkeztek, egyre többen kezdtek el hányni, szerda estig mintegy 60 gyereket láttak el az orvosok. Ezután a helyi általános iskolában is rosszul lett 25 gyerek, és néhány felnőtt is megbetegedett.
Mucsi Gyula megyei tisztifőorvos az MTI-nek elmondta: csütörtökön új esetet nem regisztráltak, és vélhetően a gyulai Pándy Kálmán Kórház gyermekfertőző részlegéről is kijöhet ma a szerdán oda került 15 gyermek, akiknek folyadékpótlásra volt szükségük. A kondorosi gyermekorvos tájékoztatására hivatkozva közölte: a szerdán megbetegedett páciensek nagy része mára sokkal jobban lett. A tisztifőorvos szerint ezért a „helyzetet most megnyugtatónak lehet nevezni”.
Mucsi Gyula elmondta: széklet- és hányadékmintát vettek a betegektől, a laboreredmények - amelyek várhatóan hétfőre lesznek meg - valószínűleg megerősítik a feltevést, hogy egy szezonálisan jelen lévő vírus okozta a hirtelen nagy tömegű, ám gyorsan - 24-48 órán belül - lezajló megbetegedéseket.
Hozzátette: szakembereik jelenleg is a településen vannak, még ma felkeresnek mindenkit, aki részesül a közétkeztetésben, de szerdán már nem tudták megvizsgálni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintát vettek az ebédre felszolgált becsinált levesből és grízes tésztából. A hivatal az MTI-nek a vizsgálati eredményt tudakoló kérdésére egyelőre nem válaszolt. A megyei tisztifőorvos elmondta, hogy mind a közétkeztetést végző konyhában, mind az oktatási intézményekben még az éjjel elvégezték az elrendelt fertőtlenítést. Mucsi Gyula úgy tudja, a konyha ma már üzemelhet.
A kondorosi polgármesteri hivatal honlapján hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy a fertőzés elsősorban mosatlan kézzel továbbadva vagy légúton át terjed, amelyet leginkább rendszeres kézmosással, valamint a lakókörnyezet fertőtlenítésével lehet megakadályozni.
Ribárszki Péter (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta: az óvodában és az általános iskolában tart a fertőtlenítő takarítás azokban a helyiségekben, ahol az étkeztetés zajlik, ennek ellenére mindkét intézményben folyik az oktatás-nevelés is. Az óvodáról szólva közölte: az intézmény két épületrészből áll, az egyiket fertőtlenítik, a másikban vannak jelenleg a gyerekek.
Hozzátette: szerdán kisebb pánikhangulat volt érezhető a településen, de mindenki jól kezelte a helyzetet, és úgy látja, hogy mostanra megnyugszanak a kondorosiak.
A polgármester megerősítette az MTI információját, hogy a konyha jelenleg is üzemel. Ribárszki Péter hangsúlyozta: a polgármesteri hivatal nem tud mást tenni, mint várja az ÁNTSZ-től és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól a vizsgálati eredményeket, amelyeket hétfőre ígérnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink