Hírek
2013. Március 21. 14:24, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Egyelőre vitatott, hogy a Voyager-1 űrszonda elhagyta-e már a Naprendszert

Szakemberek körében egyelőre vitatott, hogy a Voyager-1 űrszonda valóban elhagyta-e a Naprendszert: az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) által felkért tudósok a kozmikus vándor által közvetített adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a berendezés már a helioszférán kívül jár, az ügynökség más kutatói szerint azonban ezt még nem lehet egyértelműen megállapítani.
Bill Webber, az Új-mexikói Egyetem professzora - aki a NASA által megbízott tudóscsapatot vezette - az űrszonda környezetében bekövetkezett változások alapján jelentette ki szerdán, hogy az 1977-ben felbocsátott tudományos berendezés első ember által készített objektumként átlépte a Naprendszer határát, és új, eddig ismeretlen köztes térségbe érkezett a "külső" világűr felé vezető útján. A következtetést azoknak az adatoknak az elemzéséből vonták le, amelyeket a Földtől 18 milliárd kilométerre száguldó Voyager-1 küldött tavaly augusztusban.
Az űrszonda műszerei egyfelől regisztrálják a töltött részecskék számát, amelyek a Naprendszer kozmikus szomszédságában szupernóvaként ellobbant csillagokból származnak. Másfelől rögzítik a helioszférán belül, a Nap által generált töltött részecskék mennyiségét is, amely ugyancsak fontos paraméter.
A tudósoknak a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelenő tanulmánya szerint az utóbbi adat azt jelzi, hogy az űrszonda környezetében a Naprendszeren belüli részecskék száma a korábban észlelt szintnek az egy százalékára csökkent, miközben a csillagközi forrásokból származó sugárzás szintje hirtelen megugrott és csaknem a kétszeresére növekedett.
"A Voyager-1 a helioszféra ismert határán kívül van... Minden, amit mérünk, különbözik az eddigiektől és roppant izgalmas" - húzta alá Webber.
A professzor megítélése szerint az a sáv, amelyben jelenleg az űrszonda halad, a Naprendszer és a csillagközi tér közé esik: ő "helioszirtnek" nevezte el a szóban forgó kozmikus régiót.
Ed Stone, a Voyager-projekt vezető tudósa azonban ugyancsak szerdai, a BBC News által ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy további bizonyítékokra van szükség annak egyértelmű kinyilvánításához, hogy az űrszonda már elhagyta a Naprendszert. "A Voyager-csapatban az a konszenzus alakult ki, hogy a berendezés egyelőre még nem érte el a csillagközi teret" - szögezte le.
A Voyager-1-et és ikertestvérét, a Voyager-2-t 1977-ben indították útnak a Naprendszer külső bolygóinak - a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak - a megfigyelésére. Eredeti küldetésüket 1989-ben befejezték, de azóta is száguldanak tovább a világűr felé.
A NASA szakemberei tavaly decemberben jelezték először, hogy véleményük szerint a Voyager-1 már a Naprendszer és a külső kozmosz mágneses terének találkozási sávjában, az erővonalakat összekapcsoló "mágneses sztrádán" halad. A Voyager-2 más útvonalat követ a csillagközi térbe, és mintegy 15 milliárd kilométerre lehet jelenleg a Földtől. A Voyager-1 viszont már olyan messze jár, hogy 123-szor megtehette volna a Föld és a Nap közötti távolságot.
A helioszféra a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagy sebességű gázáram, a napszél tölt ki, ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg. Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:20, péntek | Belföld
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Belföld
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig