Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. Június 17. 08:50, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Emelkedett a védelembe vett gyermekek száma

Emelkedett a védelembe vett gyermekek száma

Az iskolakerülő, 16 év alatti fiatalokat ötven óra igazolatlan hiányzás fölött kötelezően védelembe kell venni.

A gyermekek büntethetőségéről, a lakás,- és gyermekotthonok közti különbségről, az örökbefogadásról is megosztotta véleményét Takács Jánosné dr., a Fejér Megyei Szociális és Gyámhivatal vezetője rádiónkkal.

A hivatalvezető asszony 1997 óta áll ugyanannak az intézménynek az élén- bár a név időnként megváltozott a feladatok bővülésével. 2005-tel vették át a megye szociális feladatait is, és 2011 januárjától már szakigazgatási szervként működnek. A hivatal két osztályból áll: a gyámügyi és gyermekvédelmi, illetve a szociális hatósági és ellenőrzési részlegen összesen tizennégyen dolgoznak, valamennyien felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, esetenként többel is. Jogászok, szociális munkások, szociálpedagógusok, védőnők – volt, aki a gyermekvédelem vagy gyermekjóléti alapellátás, volt aki a szociális munka felől érkezett a szakértő csapatba – mutatta be hivatalukat a Rádió Orient műsorában Takács Jánosné.

A járási hivatalok létrejöttével újabb változások várhatóak. A városi gyámhivatalok a járási hivatalok szakigazgatási szervei lesznek, és a jegyzőktől elkerülnek bizonyos gyámhatósági feladatok. Ilyen például a védelembevétel, amely biztosan a járási gyámhatóságokhoz tartozik majd. A városi gyámhivatalok helyett a gyámhatóság lesz illetékes, azonban a legkisebb települések sem maradnak ügyintézés nélkül: ügysegédek tartanak majd ügyfélfogadást, és segítenek a gyámügyi feladatok, kérvényezések megoldásában, előkészítésében, továbbításában - hangsúlyozta a jövőről a hivatalvezető.
Fejér megyében a gyermek és fiatalkori bűnelkövetés arányaiban hasonló probléma, mint az ország többi részén, főként a vagyon elleni bűncselekmények, a zsarolás és a drogproblémák jellemzőek. Drogmegelőzés céljából a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagja egyik koordinátoruk, ahogy sok civil szervezet, és különböző egészségügyi intézmények. A rendőrséggel karöltve gondolkodnak hatékony prevenciós, megelőző megoldásokban.

Tavaly közel ezernégyszáz gyermeket vettek védelembe a megyében, közülük pedig több mint hatszáz gyermek a tizennégy-tizenhét éves korosztályba tartozik. Ez a magas szám egy új jogszabálynak köszönhető: azokat a tizenhat év alattiakat, akik ötven óránál többet hiányoznak az iskolából, az iskoláztatási támogatás felfüggesztése mellett kötelezően védelembe kell venni. A családi minták fontossága mellett jó megelőzés lenne a sporttevékenység támogatása, segítése is, például a sportpályák kinyitásával a gyermekek előtt, hogy megfelelően és tartalmasan tudják eltölteni a szabadidejüket - emelte ki Takács Jánosné a megoldásra váró feladatokat.

Gyámhivatalként a gyermekotthonokra és lakásotthonokra is van rálátásuk. Évente ellenőrizniük kell a működésüket, a szökött gyermekek ügyét dokumentálni, felmérni, köröztették-e, megtalálták-e őket. A lakásotthonokban legfeljebb tizenkét gyermek élhet egyszerre, ez remekül megtanítja őket a családalapú gondolkodásra, gazdálkodásra, a nagyobb gyermekotthonok azonban tartalmasabb szabadidős programokat kínálnak. Bicskén például állatok gondozásában, növények termesztésében is részt vehetnek a gyermekek.

Azon időszakot, amíg valaki titkos örökbefogadással gyermeket tud örökbe fogadni, hosszas várakozási idő előzi meg Fejér megyében is, főleg ha csecsemőkorú gyermeket szeretne. A Fejér megyei gyermekvédelmi szakszolgálatnál való jelentkezés után tájékoztatáson, majd tanácsadáson vesznek részt a jelentkezők, és ha alkalmasak örökbefogadó szülőnek, várólistára veszik őket. Azonban nem a szülőnek keresnek gyermeket, hanem fordítva: a legfontosabb a gyermekek érdeke. Egyedülállók is fogadhatnak örökbe, azonban az ő esetükben jóval hosszabb az átfutási idő, akár több évet is várni kell - ismertette a szakértő.

Az anyák munkába állását segíti a bölcsőderendszer, amely jól kiépített, van olyan egyházi bölcsőde például, ahol a keretlétszám sincs feltöltve. A családi napközik is népszerűek, negyvenöt ilyen intézmény található a megyében. Utóbbiak előnye, hogy kis létszámmal működnek, hét gyermekre két felügyelő felnőtt jut - emelte ki a közigazgatás rádiójának műsorában a megye eredményeit a Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala Vezetője.

Lejátszás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink