Hírek
2016. Február 02. 04:00, kedd |
Sport
Forrás: mti
EURO-2016 - A magyarok a világbajnok németek ellen tartják a főpróbát
A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnok német csapattal játssza utolsó felkészülési mérkőzését a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság előtt.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a találkozót június 4-én 18 órától Gelsenkirchenben rendezik.
"Nagyon örülök, hogy megmérkőzhetünk a világ jelenlegi legerősebb válogatottjával az Eb előtt. Mindenféleképpen erős riválist szerettem volna találni a felkészülés hajrájára is, ebből a szempontból a német válogatott tökéletes ellenfél, hiszen a regnáló világbajnok ellen valóban lemérhetjük, hol tart a csapat néhány nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt" - mondta Bernd Storck szövetségi kapitány az MLSZ honlapján.
A német szakember úgy vélte, a kerettagok számára egyéni karrierjük szempontjából is remek lehetőséget jelent ez a mérkőzés, mert megmutathatják magukat a világnak, bebizonyíthatják, hogy nemzetközi összevetésben is jó játékosok, akik egységes csapatot alkotnak. Szerinte a magyar futballisták sokat tanulhatnak ebből a találkozóból, többek között azt is, hogy nem kell félniük egyetlen riválistól sem az Eb-n.
"Ez lesz az kontinensviadal előtti utolsó mérkőzésünk, ekkorra már tökéletesen felkészültnek kell lennünk, és ezt be is kell tudnunk bizonyítani a találkozón. A világ jelenlegi legjobb válogatottjától tanulni óriási dolog, a fő célunk az lesz, hogy szervezett, fegyelmezett futballal rukkoljunk elő, ami a játékosok egészséges önbizalmát is nagyban építheti az Eb előtt" - mondta a szakvezető.
A két csapat - beleszámítva az NSZK elleni meccseket is - eddig 33 mérkőzést játszott egymással, 11 magyar győzelem és 10 döntetlen mellett 12 német siker született. A legutóbbi összecsapást 2010 májusában a németek 3-0-ra nyerték, ugyanakkor előtte 2004 júniusában, Kaiserslauternben a magyarok győztek 2-0-ra Torghelle Sándor duplájával.
Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban azt mondta, a válogatott közvetlenül az Eb előtt minden bizonnyal két felkészülési összecsapást vív majd, ezek közül egyet biztosan idegenben, azaz még egy, májusban esedékes barátságos találkozó lekötésére lehet számítani. A magyar együttes március 26-án a szintén Eb-résztvevő horvátokat fogadja a Groupama Arénában.
Magyarország 44 év szünet után szerepelhet ismét Európa-bajnokságon. Sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.
A németek, akik a magyarok előtt május 29-én a szlovákokkal is megmérkőznek, a C csoportban az északírekkel, a lengyelekkel és az ukránokkal játszanak az Eb-n.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.

