Hírek
2023. Július 07. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Gyopáros Alpár: a kistelepülések lélekszámán lemérhető a Magyar Falu Program sikere
A Magyar Falu Program elsődleges célja a kistelepülések népességfogyásnak megállítása, melynek eredménye mára a demográfiai adatokból is lemérhető - jelentette ki a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a program keretében felújított polgármesteri hivatal és faluház csütörtöki átadó ünnepségén, Markazon.
Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Program sikereihez kellett a források bősége, melynek köszönhetően Heves vármegyébe az elmúlt 4 évben ezen a csatornán 30 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás érkezett. Ebből a pénzből a falvak lakóinak életminősége javult egyebek mellett a falusi CSOK, az útfejlesztések, az intézmények felújítása, a kisboltok megmentése és a kisvállalkozások támogatása révén - tette hozzá.
Az eredményekben fontos része van annak is, hogy a fejlesztési igényeket maguk a falvak fogalmazták, fogalmazzák meg, "legyőzhetetlen csapatot" alkotva. Emellett a program rugalmas, egyszerű és mentes minden felesleges bürokráciától - mondta.
A 2018-ban megkezdett munka folytatódik, a kormány ennek segítségével legyőzi a korábban a kistelepülésekre jellemző, negatív tendenciákat - közölte.
Fotó: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 07:22, szerda | Belföld
Kövér László: a jelenlegi Európai Bizottság Magyarországot az unió fekete bárányaként kezeli
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.

