Hírek
2019. Szeptember 16. 08:51, hétfő |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Ismét szexuális zaklatással próbálják hírbe hozni Brett Kavanaugh amerikai főbírát
Ismét szexuális zaklatással próbálják hírbe hozni Brett Kavanaugh amerikai főbírát, a szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly megválasztott új tagját. Donald Trump elnök per indítását javasolja az érintett bírónak.
Vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében Donald Trump azt javasolta: Brett Kavanaugh-nak pert kellene indítania rágalmazásért, vagy az igazságügyi minisztériumnak kellene a segítségére sietnie. "Hihetetlenek a róla terjesztett hazugságok. Hamis vádak, viszonvád nélkül. Mikor lesz ennek vége?" - írta az elnök. Majd hangsúlyozta, hogy szerinte az újabb vádakkal próbálják meg befolyásolni Brett Kavanaugh leendő bírói állásfoglalásait.
A The New York Times című lap még a szombati számában adott helyt egy írásnak, amely azt állította: egy Deborah Ramirez nevű nő még a nyolcvanas évek elején, a Yale Egyetem hallgatójaként részt vett egy kollégiumi házibulin, ahol ő és az évfolyamtársai, köztük Brett Kavanaugh lerészegedtek, és Kavanaugh kikezdett vele, szexuálisan zaklatta őt. Ramirez ma azt állítja, hogy újonc egyetemista volt akkor, aki ráadásul szerény jövedelmű családból került az egyetemre. Úgy véli, hogy a szerinte "kivételezett helyzetű" többi diák azért nem lépett közbe, és azért nevetett a szemük láttára zajló zaklatáson, mert így akarták egyértelművé tenni, hogy a lány nem közéjük való.
E vádról évtizedeken keresztül nem esett szó, de tavaly ősszel, a Kavanaugh főbírói kinevezését megelőző kongresszusi meghallgatáson szóba került. Akkor több nő - köztük a kaliforniai Christine Blasey Ford - azzal vádolta meg őt, hogy évtizedekkel korábban egyetemistaként szexuálisan zaklatta őket. Kavanaugh akkor a Ramirez-ügyről úgy nyilatkozott: ha a történet igaz lenne, akkor az egész egyetem erről beszélt volna.
A The New York Times most "rábukkant" a Ramirez-történet egy korábban nyilvánosságra nem került részletére: eszerint az egyik egykori évfolyamtárs, Max Stier tavaly értesített egyes szenátorokat, akárcsak a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársait arról, hogy ő "látta letolt nadrággal" Kavanaugh-t, de sem a szenátorok, sem az FBI nem foglalkozott az üggyel. Stier ugyan nem kívánt nyilatkozni a lapnak, de a Times kitartott álláspontja mellett, azt állítva, hogy két, neve elhallgatását kérő kollégájától ismeri a történetet. A liberális lap cikkéből egyébként nem derült ki, hogy Max Stier ismerte volna a panaszos nő nevét, vagy - mint a Business Insider című lap fogalmazott - a neki tulajdonított történet csupán hasonlít a Ramirez által elmondottakra.
A konzervatív Brett Kavanaugh-t tavaly heves szócsatákkal és vitákkal terhelt kongresszusi meghallgatás után megszavazták az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság bírájának. Legfőbb vádlójáról, Blasey Fordról még a meghallgatáson kiderült, hogy számos dologban nem mondott igazat. Néhány héttel ezelőtt pedig a Fox televízió arról tudósított: Blasey Ford ügyvédje egy előadáson arról beszélt, hogy védencének politikai céljai voltak a vádaskodással, s e cél az volt, hogy az abortusztörvény esetleges újratárgyalása során a szexuális zaklatással megvádolt és ezért feltételezhetően óvatos Brett Kavanaugh-t liberális döntésre késztessék.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.

