Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Április 26. 10:16, szerda | Belföld
Forrás: mti

Kevesebb születés, több halálozás – 1999 óta a legrosszabb kéthavi adat

Kevesebb születés, több halálozás – 1999 óta a legrosszabb kéthavi adat

Az év első két hónapjában 2,2 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában, a halálozások száma pedig 21 százalékkal növekedett 2016. január-februárhoz képest.

1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.

Az év első két hónapjában 14 582 gyermek jött világra, ami 321-gyel maradt el a 2016. január-februári születésszámtól - olvasható a közleményben, amely szerint a csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Közölték, a halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. Januárban és februárban 26 970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21 százalékos emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Rámutattak, 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték, és a szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23 százalék volt.

Ezen belül januárban 25, februárban pedig 20 százalékkal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott - írták.

A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-februári 7409-cel szemben 2017 első két hónapjában 12 388 fő volt, ami 67 százalékos növekedést jelent.

A KSH tájékoztatása szerint a házasságkötések száma januárban és februárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 3227 frigy 12 százalékkal, számszerűen 431-gyel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése 9,9 százalék volt - írták.

A közlemény szerint ezer lakosra 9,2 élveszületés és 17 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 3,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,8 ezrelékre emelkedett. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos visszaesést jelentett az előző év január-februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,0 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.