Hírek
2013. November 15. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kevesebben trükköztek a rendszámmal
Csaknem 74 millió forint összegű bírságot szabtak ki tavaly a hatóságok hazánkban azokra a járművezetőkre és üzembentartókra, akik jogellenesen használtak külföldi rendszámot autóikon. Az elmúlt évben több mint háromszáz ilyen eljárás indult, az azóta bevezetett enyhítések miatt az idén eddig 82 esetben kellett fizetniük az érintetteknek - írja a Magyar Hírlap.
A befolyt összeg is jelentősen visszaesett, nem éri el a 22 millió forintot – közölte Suller György Attila, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal szóvivője. A járművezetőkre kiszabott bírság tavaly több mint kétszerese volt, mint az üzembentartók esetében, idén pedig már több mint hússzorosa. Ismert, az Európai Bíróság a napokban az egyik magyar bíróság kérésére foglalt állást a hazai gyakorlatról. Megírtuk, a luxemburgi testület szerint az adóelkerülés visszaszorítása elsődleges szempont Magyarország számára, de a végzés túlzónak találta azt a gyakorlatot, hogy az érintett járművezetőknek a helyszínen, a rendőri intézkedéskor kell igazolniuk, hogy külföldön élnek, illetve ott működnek bejegyzett vállalkozásaik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.
2024. Május 14. 15:09, kedd | Belföld
Rétvári Bence: Magyarországon a 10 ezer lakosra jutó orvosok száma meghaladja az OECD országok átlagát
Magyarországon a 10 ezer lakosra jutó orvosok száma meghaladja a legfejlettebb országok, az OECD-országok átlagát - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Érden.