Hírek
2022. Június 05. 17:02, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti - foto pixabay
laszországban nőtt a fagylaltfogyasztás, és drágább is lett

Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint -
- amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap.
Június első hétvégéjén több, mint 13 millió olasz lepte el a tengerparti üdülőhelyeket. Annál is több adag fagylalt fogyott el, ha a városokban maradt turistákat is számoljuk, akik a víz mellett fagylaltból fogyasztottak a legtöbbet - közölte az Istat.
A statisztikai hivatal a negyven Celsius fok feletti meleg miatt kiadott hőségriadó napján hozta nyilvánosságra az olasz gelatóra, azaz fagylaltra vonatkozó adatokat. A fagyi a tészta után a második legnagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszer-termék.
A Coldiretti, az olasz mezőgazdasági kistermelők szövetsége rámutatott, hogy tavaly 19,5 százalékkal emelkedett a fagylaltfogyasztás Olaszországban, az iparág elérte az évi 2,3 milliárd eurós forgalmat.
Az Istat hozzátette, hogy nemcsak a mennyisége, az ára is emelkedett a fagylaltnak: több mint tizenegy százalékkal magasabb az ára, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az alapanyagok közül a tej ára hat százalékkal, a cukor nyolc százalékkal, a tojás ára pedig 12 százalékkal emelkedett.
Olaszországban mintegy 40 ezer kézműves fagylaltozó működik, ezek 75 ezer embernek adnak munkát.
Az idei nyári szezon slágerének a bazsalikom és a prosecco ízű fagylalt számít, de a legtöbb a hagyományos csokoládéból, pisztáciából, eperből és citromból fogy.
A vásárlók többsége pohár helyett továbbra is tölcsérben szeret fagylaltozni.
"Az ostya ára is jelentősen emelkedett, a hűtőpultok energia-fogyasztásáról nem is beszélve. Elkerülhetetlen volt az áremelés, de amikor egy tölcsérnyi, két ízű fagylalt több, mint 4 euróba kerül, ezt nem mindenki engedheti meg magának" - mondta a római Pantheon melletti egyik fagylaltozó tulajdonosa az MTI-nek.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 23. 13:00, szombat | Külföld
Az Európa Tanács a kitoloncolások megszüntetésére szólította fel Magyarországot
2023. Szeptember 20. 09:50, szerda | Külföld
Az ENSZ-t kritizálta Zelenszkij
Az ENSZ Közgyűlésének terme sok háborút látott már, de a szervezet nem bizonyult aktív védelmezőnek agressziók esetében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ 78. ülésszakán elmondott beszédében kedden.
2023. Szeptember 20. 06:00, szerda | Külföld
Szlovákia sem szünteti meg a gabonaimport korlátozását
Az ukrán gabona behozatalára vonatkozó korlátozások fenntartása miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) beadott ukrán panasznak nincs jogalapja, Szlovákia nem szünteti meg az embargót
2023. Szeptember 20. 06:00, szerda | Külföld
Bild: a német belügyminiszter szavazati jogot adna a menekülteknek
Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek - írta a Bild című német lap kedden a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.