Hírek
2014. Június 23. 16:02, hétfő |
Sport
Forrás: InfoVáros | Borbás Bálint
Muresan újabb pontokat szerzett magyar csapatának
Bár a hétvége előtt Robert Muresan, a magyar H-Moto Team román versenyzője még úgy nyilatkozott, Misanóban, a FIM Superstock 1000 Kupa idei negyedik versenyén egy top5-ös eredményt sem tart elérhetetlennek, és ettől vasárnap távol volt, ám az előzmények és a körülmények ismeretében 13. helyére is abszolút büszke lehet ő és csapata.
Muresan a 14. helyről kezdte meg a versenyt, majd a rajtnál egy pozíciót javítva feljött a 13. helyre, közvetlenül a magyar Németh Balázs mögé, aki mellesleg idehaza szintén élvezi a H-Moto támogatását. A román pilóta viszont még az első körben összeütközött egyik kawasakis vetélytársával, Kevin Valkkal, melynek folyományaként egészen a 16. helyig csúszott vissza, és onnan kellett újból megkezdenie a felzárkózást.

Ez sikerült is neki, hiszen 4 körrel a leintés előtt a 14. helyen szelte át a célvonalat, és ez döntőnek bizonyult, mivel egy helyi szabadkártyás versenyző bukása miatt a versenyt a következő körben piros zászlóval leintették és már nem is indították újra, így az előző kör befutási sorrendje adta a verseny végeredményét, leszámítva a bukó versenyző helyezését, aminek folytán Muresan végül a 13. helynek örvendhetett. Roby ezzel az összetettben 11 pontjával feljött a 14. helyre, márpedig ilyen előkelő helyen még egy román versenyző sem állt korábban a FIM Superstock 1000 Kupa bajnoki pontversenyében.

Robert Muresan
„A mai versenyen gondjaim adódtak a hátsó felfüggesztéssel, ám ennek ellenére eredményes futamot tudtam teljesíteni. Nagyon keményen hajtottam, hogy minél előrébb végezzek, és minél több pontot szerezzek a csapatnak, de a Valk ellen történt elsőkörös ütközésem ezt nem segítette. Több pozíciót is veszítettem, és kezdhettem mindent elölről, pedig a rajtom és az első néhány kanyar nagyon jól sikerült. A 13. hely nem rossz egy balszerencsés hétvége végén. Aminek még nagyon örülök, hogy ezzel az összetettben is előrejöttem a 14. helyre, és román versenyző ebben a bajnokságban ennyire elöl még sosem állt a pontversenyben. A tempónk sem volt rossz, és a hétvége folyamán többször is sikerült a leggyorsabb részidőt futnom a 4-es szektorban, amire büszke vagyok. Csapatommal magabiztosan várjuk a két hét múlva esedékes portimaói versenyt.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Női kosárlabda vb-selejtező - Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Európa-liga - A Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.

