Hírek
2024. Július 04. 08:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Nagy Márton: Magyarország különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban
Magyarország a fejlődő távol-keleti kapcsolatainak köszönhetően különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban -
- mondta a budapesti EU-Kína turisztikai csúcstalálkozó szerda esti eseményén a nemzetgazdasági miniszter.
Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a héten kezdődött uniós elnöksége során Magyarország az EU versenyképességének javítását tekinti a legfontosabb feladatának. Ennek részeként a turizmus volumenének növelése mellett az idegenforgalom versenyképességét is ösztönözni kell, hiszen az unió gazdaságában az ágazat kiemelt szerepet tölt be. Az EU GDP-jéből 9 százalékkal részesedik, a munkavállalóknak 4,4 százalékát foglalkoztatja, a csaknem 10 milliónyi alkalmazotton túl közvetve mintegy 25 millió ember megélhetését is biztosítja.
A miniszter kiemelte, hogy az előrejelzések az Európába érkező kínai vendégek számának jelentős emelkedését valószínűsítik a következő évek során. Budapestre a magyar-kínai kapcsolatok erősödésének köszönhetően évek óta egyre többen érkeznek a távol-keleti országból, tavaly a kínai turisták már több mint 300 ezer vendégéjszakát töltöttek el belföldön. Nagy Márton bízik benne, hogy az idegenforgalom további fejlődésének köszönhetően 2024 is fontos év lesz a két ország kapcsolatában, sőt akár az EU szempontjából is. A turizmus szempontjából különösen fontos eredmény, hogy néhány hete visszakerült állami tulajdonba az ország kapujának tekinthető Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - tette hozzá.
A miniszter üdvözölte, hogy magyar EU-elnökséghez kapcsolódó turisztikai eseményen a résztvevők visszajelzései alapján értékes új kapcsolatok jöttek létre. A megbeszélések és a találkozók csütörtökön is folytatódnak, a nemzetközi turisztikai konferencia résztvevői maguk is személyesen tapasztalhatják meg, hogy Magyarország magas színvonalú szolgáltatásokkal, kiemelkedő turisztikai kínálattal várja az ide érkező vendégeket - mondta Nagy Márton.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 01. 13:00, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: egy fokozattal megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét
Összeült a Védelmi Tanács, megemeltük a terrorfenyegetettség szintjét egy fokozattal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombat este közzétett Facebook-videójában.
2026. Március 01. 12:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. Március 01. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter Orbánnal együtt nézné meg személyesen, mi a helyzet a Barátság kőolajvezetékkel
Szombaton, az országjárás sárbogárdi állomásán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke reagált Lázár János korábbi üzeneteire.
2026. Február 28. 12:00, szombat | Belföld
MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

