Hírek
2019. December 30. 18:06, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot fordítanak szállásra a magyarok
A magyarok szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot költenek szálláshelyre, ez az összeg alig két százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mérttől
- közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu hétfőn az MTI-vel. A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül.
A közlemény idézte Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu csoport vezérigazgatóját, aki jelezte, a vendégek 38 százaléka két, míg 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen.
A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest.
A kikapcsolódásra vágyók jellemzően 71 nappal előre foglalták le a szilveszteri pihenés helyszínét. A legfelkapottabb belföldi úti célok között található Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest, és sokan látogatnak el Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. Akik pedig külföldön köszöntik a 2020-as esztendőt, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresik fel, illetve Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők - olvasható a közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

