Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Szeptember 08. 13:36, vasárnap | Belföld
Forrás: MNO

Vége az ingyenélésnek a börtönökben

Vége az ingyenélésnek a börtönökben

Költségtérítést fizethetnek a jövőben az elítéltek – mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az új büntetés-végrehajtási (bv) kódexet. Nem lesz tehát ingyenes az élet a rács mögött sem.

A tervek szerint jövőre életbelépő jogszabály új eleme a fogvatartottak költségtérítése. A jövőben felszámítanák a szándékos egészségsértés vagy fegyelmi ügyekben hozott sérülések miatti költségeket, az iratmásolás és továbbítás költségeit, de meg kell fizetni egyebek mellett a szintén új elemként megjelenő reintegrációs őrizet megszüntetésének bűnügyi költségeit is. Megszűnik az ingyenes konditerem-használat, a jövőben fizetni kell bizonyos többletszolgáltatásokért is, mint például a merülőforraló, a hűtő, a televízió, és telefonálás költségeit is az elítélt állja. A törvénytervezet rögzíti azt is, hogy a fogvatartottak által végzett termelőmunka szervezésénél törekedni kell arra is, hogy a börtönök önellátók és részben önfenntartók legyenek.

34 éves szabályozás

Garamvölgyi László hangsúlyozta: a társadalmi változások, az arra választ adó büntetőpolitika, az új büntető törvénykönyv és az elmúlt évek büntetés-végrehajtási tapasztalatai aktuálissá teszik a 34 éves szabályozás helyett, egy új, tartalmát, szabályozási elveit és irányait tekintve modern büntetés-végrehajtási kódex megalkotását. Hozzátette: a régi alapelvek, a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció mellett új elemként jelenik meg a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása, a pragmatizmus az egyéniesítés a szabadságvesztés végrehajtásában. Kiemelkedő cél a társadalomba visszailleszkedés elősegítése, az elítéltek hatékonyabb foglalkoztatása, oktatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításának elősegítése, természetesen a fogva tartás biztonságának és rendjének fenntartása mellett – mutatott rá.

Garamvölgyi László szerint a törvénytervezet teljes mértékben összhangban van a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács prevenciós stratégiájával, a társadalmi bűnmegelőzés alapvető céljaival.

A szabályozással összefüggésben újdonságnak nevezte, hogy az elektronikus távfelügyeleti eszköz is helyet kap a szabadságvesztés végrehajtása során. Az őrzött területeken kívüli munkáltatás esetén az elektronikus távfelügyeleti eszközök alkalmazása a költségek mellett, a biztonsági kockázatot, valamint a személyi állomány leterheltségét is csökkenti – mondta.

Munkahelykeresés

A törvénytervezet erősen disztingvál, a társadalomra kevésbé veszélyes fogvatartottak – első bűntényesek vagy gondatlan, például közlekedési bűncselekmények miatt elítéltek – külső kapcsolattartási szabályait is új alapokra helyezné és megváltoztatná az intézeten belüli mozgásukról rendelkező előírásokat is. Ugyancsak a kisebb súlyú, vétség miatt elítélteket kérelmükre a társadalmi kötődés programba helyeznék, amelynek lényege, hogy a programban előkészítik a szabadulás utáni befogadó környezetet, segítik a korábbi munkahelyre történő visszahelyezését, továbbá elősegítenék a lakhatását. Ha a korábbi munkahelyre visszahelyezés nem lehetséges, akkor új munkahelyet derítenek fel a számára, vagy a közfoglalkoztatás keretében térhetne vissza a munka világába.

Azok az elítéltek, akiket első alkalommal ítélnek szabadságvesztésre és fogházban vagy börtönben töltik 5 évnél nem hosszabb büntetésüket, ha vállalják, a szabadulást megelőző fél évvel reintegrációs őrizetbe helyezhetők. Garamvölgyi szerint ez a szabadság teljes elvonását megszünteti, de mozgási szabadságát és tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. A büntetés-végrehajtási bíró által kijelölt lakást az elítélt csak a határozatban megjelölt célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása, munkavégzés vagy gyógykezelés céljából, meghatározott időben és útvonalon hagyhatja el. Ha a szabályokat megszegi, visszakerül a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Nem lehet ingyen kipletykálni sem

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezet szerint az élet, a testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények, illetve a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettjét – kérelmére – értesíteni kell az elítélt véglegesen vagy feltételesen történő szabadon bocsátásáról, valamint a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról, illetve javítóintézeti nevelés esetén a fiatalkorú végleges és ideiglenes elbocsátásáról.

A tervezet külön fejezetben szabályozza az elítélt sajtó útján a nyilatkozattételét, illetve nyilatkozatának közzétételét. Ez akkor korlátozható ha az elítélt véleményét sajtótermékben vagy irodalmi műben kívánja nyilvánosságra hozni. Annak tartalma nem sértheti a sértett jogait vagy jogos érdekeit, nem népszerűsítheti a bűnözői életmódot, a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát vagy a nemzetbiztonságot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során