Hírek
2012. Június 27. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Nyikos Péter
VOLT Fesztivál - Csaknem 100 ezer látogatóra számítanak

A tavalyi 102 ezer után idén csaknem 100 ezer résztvevőre számítanak a szervezők az idei, huszadik VOLT fesztiválon - közölték a szervezők a keddi nulladik napon, a kapunyitás előtti sajtóbejáráson.
Fülöp Zoltán, az egyik főszervező az MTI érdeklődésére azt közölte: napijegyből eddig körülbelül ugyanannyi fogyott, mint az előző évben, bérletből viszont valamivel kevesebb. "Még minden változhat" - tette hozzá, jelezve: a fesztiválozók között alig tíz százalék a külföldiek aránya, zömük Ausztriából érkezik. Mindebből szavai szerint arra lehet következtetni, hogy meghaladni ugyan nem fogják, de megközelítik a tavalyi nézőszámot.
A VOLT történetét és előkészületeit összefoglaló keddi közleményükben a szervezők arra emlékeztetnek: az első, 1993-as fesztiválon még csak öt zenekar és mintegy 800 főnyi közönség vett részt, idén viszont már 200-nál is több produkciót, köztük másfél tucat világsztárt várnak a Lővér kempingbe és a harkai platóra.
Az egy hét alatt több ezer ember által megépített helyszínen újdonság, hogy egy nyolc méter magas, csaknem 44 méter hosszú - a T-Mobile szolgáltatását hirdető - csúszdán is be lehet jutni a fesztiválra.
A rendezvényen összesen 1800 négyzetméternyi színpad várja a fellépőket, a terület harmadát a nagyszínpad egymaga teszi ki. Csak ehhez 16 kamion szállította az elemeket, az összeszerelés pedig öt napon keresztül tartott.
A szervezők a talajterhelés csökkentése érdekében 4600 négyzetméternyi területet fedtek le, a fesztiválozók kényelmét pedig 250 vécé és nyolcvan tusoló szolgálja.
A fesztivál programját böngészve megtudható: a Nyugat-Európában is népszerű, elektronikus zenét játszó Yonderboi (Fogarasi László) Ákoshoz hasonlóan csak a VOLT-on, majd a júliusi Balaton Soundon és az augusztusi Sziget fesztiválon lesz látható és hallható idén nyáron Magyarországon. A nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil (pontosabban a zenekar magyarul előadó változata) június 7-én az A38 hajón tért vissza több mint két évtized után, ezután pedig a VOLT-on koncerteznek.
Az idei VOLT Fesztiválon mások mellett fellép a Faith No More, a Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy&The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül a már említettek mellett például a Quimby, a Tankcsapda, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground.
VIVA - VOICE néven lesz tehetségkutató is: a több mint száz jelentkezőből a döntőbe jutott 12 tehetség fel is lép a Smile Zenekar kíséretében a VIVA Teraszon; a legjobbat a közönség választja ki közülük sms-szavazatokkal.
A képzőművészeti programok részeként több neves művész, köztük ef Zámbó István és Wahorn András vezetésével alkotócsoportok fognak 1 méter magas és 1 méter széles, virágformájú fa installációkat készíteni. Az idei VOLT-on életmű-kiállítással emlékeznek a nemrég elhunyt Bernáthy Sándorra: a tárlaton elsősorban a művész zenei témájú művei, plakátjai, festményei, videói lesznek láthatók. Lesz a fesztiválon sajátos napi irodalmi-zenei performansz is Baksa-Soós Attila vezetésével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:20, péntek | Belföld
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Belföld
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.